Bemutatkozás

1985-ben született Budapesten. Elsősorban gyerek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó író, költő, szerkesztő.

DSC_0020

Virág utcai focibajnokság címen 2011-ben jelent meg első regénye a Pagony századik könyveként. Az eddig két kiadást megélt kötet magyar irodalomból harmadik és negyedik osztályban tananyag lett, és tízrészes rádiójáték is készült belőle. 2013 és 2017 között született meg háromkötetes történelmi kalandregénye, a Millennium expressz (A potyautas, A fogoly, A tudósító) a Tilos az Á Könyveknél. Drámaváltozata a 2017-es Örkény István drámaírói ösztöndíj támogatásával valósult meg. A Most én olvasok!-sorozatba írt történeteiben A Virág utcai focibajnokság szereplői tűnnek fel újra. Eddig három kötet jelent meg Koppány betűket firkál, Koppány szavakkal focizik és Koppány titkokra vadászik címmel, a negyedik (Koppány dalokat ír) pedig idén várható. A Találj ki! című ifjúsági regényt hét szerzővel közösen írta a Betűtészta Kiadó számára, amelyből 2021-ben rádiójátékot is sugároztak a Kossuth Rádión.

2020-ban elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia hároméves alkotói ösztöndíját. Ennek keretében született meg többek között az óvodás korosztálynak szánt sorozata, amely 2022 februárjában indul Arti begurul címmel a Pagonynál.

Az utóbbi években két gyerekdarabját mutatták be (Petőfi Irodalmi Időgép, Vacskamati virágja), és további négy drámát írt. Földanyó és a flórik népe című tízrészes mesejátéka a Magyar Katolikus Rádió felkérésére készült 2019-ben. Emellett meséket, gyerekverseket, képregényeket és forgatókönyveket ír, valamint angol és német nyelvből fordít. Országszerte vállal interaktív fellépéseket is több mint húsz témában.

Nem utolsósorban két kisfiú, Levente és Péter büszke apukája, akiknek már majdnem egy kötetre való mondókát és versátiratot, vagyis babafrázist írt.

Az alábbi menüpont alatt található