Felolvasóest a Könyvkastélyban

Három kiállítás is megnyílt ma délután a kastélyban. Izumi apró, de annál alaposabb manga-válogatása, egy afrikai mítosz, Anansi figurájának vizuális feldolgozása egy francia kiírású nemzetközi verseny eredményeként, valamint az új éves tárlat, amely a Dunkel war’s (Sötét volt) címet viseli, s ennek kapcsán rémtörténetes felolvasásosdit rendeztek a könyvtáros szellemek, kísértetek és vámpírok. Lehetett ijesztő maszkokat készíteni Antje von Stemm társaságában, egy tini szinkronhang, Patrick Baer és egy német nagyöreg, Jens Wawrczeczk éjszakába nyúlóan paráztatták a kölyköket felolvasásukkal, közöttük meg volt laza táncolós koncert is a Jamaram frontembereivel, Nico Nobilivel és Tom Lugóval, s a színes programkavalkád közt megbújva jómagam is felolvastam az egész kicsiknek a könyvtár egyik hangulatos sarkában.

Egy ideig nem akart jönni senki, kezdtem volna épp lelombozódni, erre megjelent hat tüneményes kisember, meg anyukák, apukák, én meg jöttem nekik Morgenstern-átiratokkal, Kosztolányi “színes tintáival”, József Attila Altatójával, illetve a két vers feldolgozásaival Lackfi János és Vörös István Apám kakasa című versgyűjteményéből, és végül megtanítottam nekik a Tente baba, tentét, sőt, rituálisan be is aludtam a végére. Úgy láttam, nem csak én szórakoztam jól, úh. október végén megismétlem a műsort 4-6 éves gyerkőcöknek.

Készült az estéről majd két órányi videó is, amelyet október közepére igyekszem feldolgozni. Addig is egy kis képmontázzsal tudok szolgálnia,  alatta pedig beszúrom a Hal éji énekéhez készített változataimat, ill. a Tente-baba-tente-fordításomat. A teljes szöveget lásd a német postban.

Christian Morgenstern: Hal éji éneke

-

U U

U U U U

U U U U

U U U U

U U U U

U U

-

Harcművész hajnali éneke

bumm

bele

szaltózik

kesze-kusza

álmomba

gyakorol a

vad nindzsa

püföli a

párnákat

a hasamon

ugrálgat

le-le

bumm

Hangmérnök déli éneke

fújj

bele

hadd szóljon

fafurulya

és pánsíp

delet üt a

csinglingling

amikor az étel fő

nyekereg a

nagybőgő

kaja

fujj

Hős búvár esti éneke

mély

ez a

tengerszem

kerülete

fürdőkád

de feneke

nincs is tán

lemerül a

hős búvár

ha valaha

felbukkan

jön az

éj

Hegymászó éji éneke

csúcs

ez a

kiscsávó

ide-oda

fölmászik

anya öle

völgykatlan

nagyi haja

őserdő

apa nyaka

bölcs hegyhát

feje

csúcs

*

Tente baba tente,
A szemedet hunyd be!
Aludj ingó-bingó
Kicsi rózsabimbó!

Tente Baby tente
Schließe schön das Auge!
Schwankend-wankend schlafe
kleine Rosenknospe!

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
12 Responses
  1. Bogi szerint:

    Szia Ádám, jó, hogy lehet “hallani”, pontosabban látni és olvasni rólad! Édes lehetett a Tente baba szeánsz. :-)

  2. forex account szerint:

    Thanks for good read, bookmarked your blog for future referrence

  3. unlock codes szerint:

    I spent a lot of time reading your blog, it’s awsome

  4. What template do you use in your blog? Very interesting articles

  5. Dávid Ádám szerint:

    Hi,

    thanks for your response.

    I use the modified version of Wooden Fence 1.00.1
    You can download it with other fotos from TemplateLite.com

    have fun with it!

    Á.

  6. Dávid Ádám szerint:

    Szia!!!

    Dejó, h. írtál, és derossz vagyok, hogy csak most válaszolok, de izé-bizé, Frankfurtban voltam a nagy könyves őrületen, nem nagyon néztem a blogocskámat.

    Szupi a Te blogod is! Ottó szövegét pedig én is imádom, még akkor átküldte nekem mailben, mikor el se kezted illusztrálni. Méltó folytatása a Máriónak.

    A Tentés szeánsz olyannyira jól sikerült, h. lesz egy második altatás is október végén…

    pusszok!
    Á.

  7. Dávid Ádám szerint:

    good to hear, thanks.

    now I have a new foto gallery about the Frankfurt Book Fair 2009 which may interest you.

  8. Dávid Ádám szerint:

    you are absolutely welcome! :-)

    now I have a new foto gallery about the Frankfurt Book Fair 2009 which may interest you.

  9. free palm pre szerint:

    Excellent article, bookmarked for future referrence

  10. Nice work, your awsome content have forced me to to leave some positive feedback

  11. Dávid Ádám szerint:

    hi,

    thanks for the + feedback. :)

    I’ll improve the content as soon as possible.

    Á.

  12. resveratrol szerint:

    Good work, your articles are very interesting, i am glad that i googled your blog

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>